Körülbelül 300 évvel a mélynyomtatás feltalálása után az 1990-es évek közepén kezdtek azzal foglalkozni, hogy megtalálják a grafikai nyomat készítés kevésbé toxikus módozatait.
Az általam forrásként használt könyv1 szerzője úgy fogalmaz, hogy nem egy művészeti iskolának vagy nyomda stúdiónak kellene bezárnia akkor, ha ugyanolyan szigorú szabályoknak kellene megfelelnie, mint a grafikai ipar területén működő intézményeknek. (pg.9)
A saját középiskolai tapasztalataim sem mondanak ellent az ilyen kijelentéseknek, bár mi akkoriban inkább viccesnek találtuk a viselkedésünk megváltoztását, amit a nyitva felejtett terpentines üveg okozott.
A grafikai műhelyekben használt anyagok nagy része azonban súlyos hatással lehet az egészségünkre, és ez még mára sem változott meg. Például a Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium egy 2020-as beszerzési táblázata is “viasz” alapozó kúp és kormozógyertya megrendeléséről tanúskodik, amely csak két apróság a műhelyekben használt számtalan egészségkárosító anyag közül.
Az alapozó kúpok a következő anyagokat tartalmazzák:
- a kemény alap esetében: Júdeából származó bitumen (aszfalt), terpentin, viasz, dammar gyanta, benzin, kolofónium és kátrány;
- a lágy alap esetében, az aszfalton felül: szurokgyanta, faggyú és méhviasz.
A maratott mélynyomás esetén a dúcként szolgáló lemezt saválló alapozással kell lefedni. A grafikát ebbe az alapba karcolva (ill. különböző technikák esetén, rajzolva, pecsételve stb.) hozzuk létre.
A lemezt a viaszkúppal történő alapozás előkészítése során fel kell hevíteni annak érdekében, hogy az alapozó kúp megolvadjon és bőrhengerrel eloszlathatóvá válljon a felületen. Azonban a kúp hevítése az abban található anyagok toxikus kipárolgását okozza.
A grafika elkészítése után a védőréteget képező viasz eltávolításához terpentint vagy lakkbenzint szokás használni.
Az ezekhez hasonló anyagok használata rövid távon fejfájást és hányingert okozhat, de hosszútávon és gyakran alkalmazva rákkeltő hatásúak is lehetnek, valamint károsíthatják a májat, a veséket és az idegrendszert.
A rézlemezek alapozásának egy kevésbé toxikus módja a folyékony akril padlófényezők használata. Az ilyen alapozók vízbázisúak és akril és polimer összetevőkből állnak.
Amíg az alapozó folyékony állagú, a polimer részecskék külön válva vannak jelen, de ahogy a víz elpárolog, egyetlen, hosszú polimer lánccá állnak össze, amely egy tartós, sav- és vízálló réteget képez a lemezen.
Amíg az alap nem szárad meg, az szappanos vízzel lemosható, megszilárdulás után pedig, mindössze mosószóda és víz keverékére van szükség az eltávolításához.
A könyvben ajánlott termékkel megegyezőt nem, csak hasonlót találtam a magyar kínálatban, amelynek ha végig olvassuk az összetevőit elsőre nem tűnik sokkal egészségesebb megoldásnak.
Összetevők: Aqua, oxidált polietilén, sztirol-akrilát kopolimer, etilénglikol, polimer fumársavval és gyantával, etoxidiglikol, tributioxi-etil-foszfát, izodecet-4, ceteareth-30, glikol, kálium-oleát, ammónium-hidroxid, trietán-oleát, olajsavak, zsírsavak, Ammónium-karbonát, Színezékek, Dimetilol-glikol, Gyanta Dietanol-amin, parfüm, Dimetil-ol-karbamid, Magnézium-nitrát, Metil-klór-izotiazolinon, metil-izotiazolinon, Magnézium-klorid, Benzizotiazolinon, Metilizotiazolinon, Dietil-etanol-amin
A felsorolt összetevők között van az egészségre teljesen ártalmatlan pl. víz, vagy a gyümölcsök felületi kezelése használ oxidált polietilén; van olyan folyékony “műanyag”, amelyet pl. Lush termékekben alkalmaznak, és bár egészségkárosító hatásuk nincs kimutatva, de mégis vitatottak (sztirol-akrilát kopolimer); és van olyan anyag, mint az etilénglikol, amely dózistól függően halálos is lehet (fagyálló folyadékként is alkalmazzák).
Azonban érezhetünk némi különbséget, ha figyelembe vesszük, hogy a folyékony alapozó használata során csak víz kipárolgás történik, és az alapozás eltávolításához sem lakkbenzint vagy terpentint használunk, hanem csak vízre és mosószódára van szükség.
A lemezek alapozása előtt nagyon fontos a zsírtalanítás, amit például ecetes vízzel is megtehetünk, de a könyv CPS de-greaser koncentrátumot is ajánl, amelyet 1:12 arányban kell felhigítani.
Az alapozás igen egyszerű. A folyékony alapot egy fotó tálca felett a lemezre kell önteni (gumi kesztűben, alulról tartva azt, ahogyan a pincérek a tálcát). A folyadékot hamar el kell oszlati és ezt követően azonnal függőleges helyzetbe kell helyezni a lemezet; amit érdemes néhányszor megmozgatni, azért, hogy elkerüljük az alapozás megvastagodását az alsó széleken. Az alapozásnak vékonynak és egyeletesnek kell lennie. A száradási idő 5-10 perc.
Kormozó gyertya helyett - amely a korom kibocsájtásával kis méretű, a véráramba is bejutni képes szennyező részecskéket juttat a levegőbe - vízzel higított fekete gouache festék alkalmazható a felület besötétísére. Ennek köszönhetően jobban látjuk, amit a lemezbe karcolunk. (Maratás előtt ezt a festékréteget langyos vízzel el kell távolítani.) De a felületet átlátszóként is hagyhatjuk.
Ahogy korábban már írtam az alap eltávolítása mosószóda és melegvíz keverékével lehetséges, de nem szükséges. A nyomat az alapozás fenthagyásával is ugyanolyan részletgazdagon elkészíthető, mindössze a lemeztónus nem lesz látható (azaz a kép háttere teljesen fehér marad).
Bár az aszfaltot és kátrányt tartalmazó alapozók helyett müanyag alapú folyadékokat használni talán nem tűnik nagy előrelépésnek. A leírt technikák alkalmazása mégis jelentősen csökkenthetné a grafikai műhelyekben zajló alkotó munka egészségkárosító hatását.
Lehetőségek mindig lesznek arra, hogy még inkább környezetbarát technológiákat fejlesszünk ki, de érdemes volna a már rendelkezésre álló módszereket is bevezetni és alkalmazni a gyakorlatban.
Amelett, hogy ezeknek az anyagoknak a használata egészségesebb, a beszerzésük olcsóbb alternatívát is kínál, ami nem elhanyagolható sem az intémények, sem az egyéni alkotó szempontjából.
Henrich Bøegh: Handbook of Non-Toxic Intaglio, 2003 ↩︎